A Hajdu Klára Quartet 2008 tavaszán alakult, melynek tagjai korábban is és jelenleg is játszanak együtt különböző formációkban. Hajdu Klára és Balázs József a több hét éves közös munkának köszönhetően összeszokottan muzsikálnak, ízlésük és elképzeléseik hasonlóak, ezért hívták életre ezt a zenekart. Klára az eddig elért sikerei után szeretné saját elképzeléseit stílusához a legjobban illő zenésztársaival megvalósítani. Repertoárjukban jazz standardek mellett magyar örökzöldek, népdalok, pop dalok átdolgozásai és saját szerzemények is hallhatók. A mainstream jazz-t ötvözik saját elképzeléseikkel, így hangzásviláguk egészen egyedivé vált, szívből jövő akkusztikus muzsika, különleges zenei élményt ígérve a hallgatóságnak.
Balázs József a fiatal generáció egyik legtehetségesebb zongoristája. Testvére, Balázs Elemér My new way című lemezén mutatkozott be. Játszott többek között Erik Truffaz-val, Stephane Belmondóval, Bobbie Watsonnal, Charlie Marianoval, Robin Eubanksszel és Steve Houbennel. A Füsti Balogh Gábor Jazz Zongora Versenyen 2. helyezést ért el, a Krakkói Jazz Juniors Versenyen pedig a legjobb szólista díját nyerte el. Ezen kívül 2007-ben elnyerte a “Lakatos Ablakos Dezső dzsessz előadóművészi ösztöndíj”-at. A Balázs Elemér Group megalakulása óta bátyja mellett ő a zenekar fő motorja, hangszerelőként és dalszerzőként egyaránt. Saját zenekara, a Balázs József Quintet 2005-ben alakult, melynek tagjai Zana Zoltán, Czvikovszky Gábor, Lakatos Pecek Krisztán és Balázs Elemér. 2009-ben jelent meg a formáció első lemeze I don’t got you mean címmel. A jazzben elért sikerein kívül, más könnyűzenei műfajokban is elismert hangszerelőként tartják számon.
Soós Márton 1982-ben született Budapesten. Az általános iskolai évei alatt hegedülni tanult a Járdányi Pál Zeneiskolában, majd 16 évesen tért át a basszusgitárra, egy évvel később kezdett el bőgőzni. Első tanára Kiss Attila volt. 2000-ben a Postás Művelődési Központban megrendezett Ifjúsági Jazz Fesztiválon a legjobb hangszeres előadónak járó különdíjat vehette át. Ugyanebben az évben vették fel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékére, ahol Berkes Balázstól tanult. Itt 2004-ben diplomázott. A Balázs Elemér Grouppal először 2003-ban, a Gyulai Jazz Fesztiválon játszott,akkor még helyettesként. 2007 januárjában lett a zenekar tagja. Emellett jelenleg még az Oláh Szabolcs Quartetben, és a Just In Time nevű együttesben zenél, de játszott már együtt többek közt Szakcsi Lakatos Bélával, ifj. Szakcsi Lakatos Bélával, Kőszegi Imrével, Juhász Gáborral, Dés Lászlóval és Fekete-Kovács Kornéllal is.
Cseh Balázs 1974-ben született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában kezdte, de érdeklődése egyre inkább a zene felé irányult. Jazz tanulmányait az OSZK Stúdióban, majd az MZTSZ Kőbányai Zenei Stúdióban kezdte, ahol elméletre Stark Tibor, dobra Jávori Vilmos tanította. Egyik első fellépését a szintén ott tanító Fekete Istvánnak köszönheti. 2002 óta állandó tagja a gitáros, Gyárfás István triójának, amellyel három lemezt készített, és részt vett számos külföldi és hazai fesztiválon. Emellett közreműködött a Joe Fritz Band két lemezén, melynek szólistái a trombitás Fekete István és a vibrafonos Tommy Vig. Az utóbbi időszakban a jazzélet olyan kiválóságaival koncertezett, mint: ifj. Szakcsi Lakatos Béla, Oláh Kálmán, Tűzkő Csaba, Johny Raducanu, Ladislav Fidri, Balázs József, Agostino Di Giorgio, Tom Young, Makovics Dénes, Egri János, Regős István és Bubby Chen.